Kréta (Görögország)

Kréta túra



Az eredeti tervünk az volt, hogy első nap elmegyünk Mohácsra, (ahová Csaba is elkísért) másnap Horvátországba, majd Albánián keresztül Görögországba. De egy kis rosszul lét miatt haza kellett jönnünk Mohácsról, így két nappal kevesebb időnk maradt, hogy odaérjünk (még itthonról foglaltunk szállást 1 hétre, Krétán a Plakias nevű üdülő faluban). Ezért egy kicsit módosítottunk az útvonalon. A négy napos odaútból két napos lett. Az idő szorított.

{joomplu:12554}

2008.08.31-én második nekiindulásra kora hajnalban vágtunk neki az útnak végig az autópályán. Röszkénél keltünk át a magyar-szerb határon.

{joomplu:12553}

Ott váltottunk egy kevés szerb dinárt, amivel az autópályát fizettük. Az érdekes volt, hogy külföldieknek többet kellett fizetni a pályáért, illetve ha euróval fizettünk, akkor a visszajárót dinárban kaptuk (így elég nagy volt az esélye, hogy átvernek, persze utólag számolva meg is tették). A másik nehézség, a tankolás volt. Nem sok benzinkút volt a pálya mellett, így mindig megálltunk tankolni. Délután elértük a Macedón határt. Ott 1 vagy max. 2 euró volt a pályadíj a kapuknál, igaz itt is a saját pénzükben adtak vissza, de sokkal szimpatikusabbak voltak, mint a szerbek (pl.: 60 cent hiányzott a pályadíjhoz, de átengedtek minket). Estére elértük a görög határt, ahol eléggé meglepődtünk, mert az útlevél átadásakor, egy görög elénk vágott és simán beadta a sajátját.

{joomplu:12552}

Ez a következő három hét alatt más esetekben, többször is előfordult. Este 9 körül elértünk Tessaloniki vonaláig, ahol kerestünk egy pálya széli hotelt. Egy nap alatt kb. 1002 km-t tettünk meg. Fáradtan dőltünk az ágyba, elaludni nem volt nehéz.
Másnap korán indultunk tovább Athénig, ami „csak” kb. 400 km-t jelentett. Az Olymposnál elkapott minket az eső, így nem sok mindent láttunk belőle (sajnos).

{joomplu:12551}

A GPS időközben úgy gondolta, hogy gyorsabb, ha nem autópályán folytatjuk az utunkat (bedőltem neki) és bevitt minket a hegyek közé a szerpentinekre… Ez nem lett volna baj, de így sokkal lassabban haladtunk. Főként, hogy többször kellett miatta szűk, kis vásári utcákban egyensúlyozva szerencsétlenkedni, full. motoros szerkóban és időközben a nap is kisütött (30°C) …. Aznap délután 4 körül értünk Pireusba (Athén kikötője), ahonnan a komp indult Krétára. Egy kicsit kíváncsi voltam mennyire hasonlíthat Rejtő Jenő regényeiben lévő mivoltára. Hasonlít is és nem is. Szerencsére elég jól ki volt táblázva, hogy melyik kikötőből hová mennek a kompok.

{joomplu:12550} {joomplu:12549}

Annak még itthon utána néztünk, hogy mikor indulnak és melyik az olcsóbb (www.ferries.gr). Egy bódéban árulták a jegyeket. Miközben intéztük a jegyvásárlást, oda jött egy görög és pofátlanul előttünk akart jegyet venni, de az árus elhajtotta… cserébe azért lenyúlta a visszajárót (4 eurót vissza kellett volna kapnunk). Este 9-kor indult a komp és 6-tól lehetett felszállni rá, addig leültünk egy kikötői presszóba teázni. A két fél literes teáért 8 eurót fizettünk (ez annyira nem esett jól), ebből kiindulva a kompon nem mertünk venni semmit. Mivel most utaztunk először olyan komppal, ahol végig aludtuk az utat, nem tudtuk hogy mi a rend. Izgultunk, hogy nem lesz helyünk, így az elsők között szálltunk fel. A motorral a felső szintre kellett állnunk, és magunkkal vinni, ami a kompon szükséges, mert induláskor a szintet lezárták. Az utastérhez egy másik bejáraton kellett menni, ahová mozgólépcső vitt fel minket. Ott volt egy recepciós, aki ellenőrizte a jegyeket. Nem vettünk kabin jegyet, így ott aludtunk ahol akartunk. Naivan elfoglaltunk egy teljes fotelrészt asztallal, de ahogy jöttek az emberek és egyre többen lettünk, ránk szóltak, hogy pakoljunk összébb. Végül egy kis helyen nyomorogtunk, és még dohányoztak is… Aztán fogtuk magunkat, kimentünk a recepcióhoz és ott megágyaztunk magunknak.

{joomplu:12548}

Elég hangosan búgott a hajó motor, de aránylag jól lehetett aludni.

Másnap (2008.09.02.) reggel 6-ra érkeztünk meg Krétára (Chania-ba). Annyira körbe volt autókkal a motorunk, hogy kb. 1 órát vártunk mire hozzá lehetett férni. Rengeteg időnk volt, hogy megkeressük a szállást. Elindultunk Rethymno felé és onnan mentünk le délre Plakiasba. Mikor megláttuk a tengert, megálltunk fényképezkedni. Akkora szél volt, hogy motorostól majdnem lefújt minket a kilátóból (mivel okosan a szélén álltunk meg). Lementünk a partig, ahol megálltunk reggelizni és egy kicsit ismerkedni a környékkel. Miután kinézelődtük magunkat és már nagyon melegünk volt, elkezdtük keresni a szállást. 1 óra keresés után kiderült, hogy ott van a feljáró ahol megálltunk fényképezni és már vagy 3-szor elmentünk mellette… Nagyon szép időnk volt, de a szél továbbra is iszonyatosan fújt. Helyes kis apartmanunk volt, hatalmas terasszal – kilátással a tengerre (viszont kiülni nehezen lehetett, mert a szél mindent lefújt az asztalunkról).

{joomplu:12547}

Csak egy baj volt, hogy a tengerhez kénytelenek voltunk motorral menni. A nagy utazást a tengerparton akartuk kipihenni, de olyan nagy volt a hőség, hogy inkább visszamentünk a szállásra. Ezután vagy kora reggel, vagy késő délután indultunk felfedezőútra, amikor már a hőség elviselhetőbb volt.

2008.09.04-én elmentünk az Iraklion mellett található Aquapark-ba. Jó kis buli volt, de csoportosan élvezhetőbb lett volna (egy fokkal jobb a Mogyoródinál). Hazafelé Iraklionba bementünk, körbe motoroztuk és a sok nevezetesség közül a kikötőben lévő velencei erődöt néztük meg.

{joomplu:12546}

Miután láttuk, hogy sok motoros a motorján hagyja a kabátját meg a sisakját, így mi is nyugodtan rajta hagytuk. Parkoláskor a görögök kissé furán néztek minket, amint meglátták a rendszámtáblánkat.

{joomplu:12545}

2008.09.05-én megnéztük Frangokastellot, amely egy XIV. századi velencei erőd. Ez egy Rejtő Jenő légiós regényeibe illő helyszín. Maga az erőd elhagyatott (bár néha felbukkantak turisták) és nekünk nagy élmény volt. Szerintem nyugat-európában ez a hely, fizetős lett volna.

{joomplu:12544}

2008.09.06. Prevellire mentünk. Szerpentines, köves, sziklás út vezetett a tengerpartig, ahol le kellett parkolni és egy kis hegymászás után eljutottunk Európa egyetlen pálma erdejéhez, ahol a folyó beletorkollik a tengerbe. Vízbiciklivel a folyóról, vagy gyalog a parton lehetett majdnem végig sétálni, a folyó mentén. Mi sétáltunk, szerintem így sokkal szebb a látvány. Maga a folyócska sokkal hidegebb volt, mint a tenger, de nagyon jól esett megmártózni benne.

{joomplu:12543} {joomplu:12542}

2008.09.07. délután megnéztük Matalát, ami római sírkamráiról híres. Elég jól lehetett búvárkodni, és a falakról ugrálni… A helyet a 70-es években a hippik birtokba vették, egészen a 90-es évekig. Még ma is láttunk kb. 50 éves papikat hippi öltözékben.

{joomplu:12541}

2008.09.08. bementünk Rethymnoba egy kis városnézésre, tele volt árusokkal és jobbnál-jobb éttermekkel. A tengerparton fekszik a leghatalmasabb erődítmény (Fortezza), amit valaha velenceiek építettek a török ostromok visszaverésére.

{joomplu:12540}

Számunkra ez volt a legkedvesebb krétai város. Miután haza akartunk indulni a városnézésből, 1 órán keresztül kerestük a motort, mert nem tudtuk, hogy hova parkoltunk, ezek után mindig vittük magunkkal a GPS-t és beprogramoztuk a parkoló helyet.

2009.09.09. az első szállásunkat elhagyva tovább indultunk a déli part mentén (autóút hiányában a 240 km elég sokáig tartott), végül elértük az észak-keleten fekvő Agios Nikolaost, ahol 44°C-ot mutatott a hőmérő. A turistairodában kerestünk magunknak szállást. Mikor elindultunk a szállás felé a 3. kanyarnál leszakadt az egyik oldaldoboz (kilágyult a melegben, meg túl is terheltük). Jó strandolási helyet nem igazán találtunk és olyan meleg volt, hogy csak késő délután merészkedtünk ki a szállásról (itt 3 napot töltöttünk, 39 euró/nap). Ezután inkább városnézéssel töltöttük az estéket. A város a Mirabello-öböl partján fekszik, a tengerből kiemelkedő lankákon terül el. Közepén az édesvizű Voliszmeni-tóval. A tó környékén található éttermek elég drágák, egy szerény estebédért 25 eurót fizettünk.

{joomplu:12539} {joomplu:12538}

2008.09.10. Késő délután felfedezőútra indultunk. Az út mentén, egy kis híd vezetett át Spinalonga-szigetére. A sziget déli csücskénél a sekély víz alatt rejtőznek Olousz, az ókori város romjai, a hídon túl a kora keresztény bazilika alapépítményében megmaradt mozaikok találhatók. A sziget északi részén, egy mellék szigetecskén látható egy a velencei korból való erődítmény, amely védte az öböl bejáratát (a 20.sz. elején lepratelepet létesítettek a szigeten). Ezt csak hajóval lehetett megnézni napközben, de mi a nagy meleg miatt nem vállalkoztunk erre.

{joomplu:12537}

2008.09.11. kora reggel a tengerparti henyélés helyett Kréta közepe felé indultunk a Laszithi-fennsíkra, melyet 1600-2200 m magas hegyek vesznek körül. Ezen a fennsíkon már csak elvétve láttunk szélmalmokat. Az útikönyv szerint régebben megszámlálhatatlan sok működött itt, az öntözéshez szükséges vizet hozták a felszínre. A síkság szélén megkerestük a Dikté-barlangot, amely Zeusz képzeletbeli születési helye. Ez egy 65 m mély cseppkő barlang, érdemes meglátogatni, kellemesen hűvös és látványos. Maga a fennsík éghajlata és növényzete egy kicsit hasonlított Magyarországéra, ami a 44°C után igazi felüdülés volt egy kis időre.

{joomplu:12536}

2008.09.12. Elhagytuk Agiost és Kréta északi részén végig motoroztunk, Plataniasig. (Chaniatól nem messze) Ez volt a szigeten eltöltött ittlétünk utolsó hete, itt már nehezebb volt szállást találnunk annak ellenére, hogy hegyén-hátán szállodák voltak… végül egy nagyon jó kis szállást találtunk a tengerparton, (40 euróért) egy helyi Turist Inform segítségével. Az iroda tulajdonosának egy 1200 GS BMW-je volt. Látva minket rögtön segített.

2008.09.13. kora reggel indultunk Elafonisit meglátogatni. Valami hihetetlen, hogy milyen szép a tengerpart, fehér és rózsaszín homokkal…ezt nem szabad kihagyni! Délelőtt még nincsenek olyan sokan, lehet találni árnyékos helyeket. Délutánra jönnek a turista buszok + rengeteg turista.

{joomplu:12535} {joomplu:12534}

2009.09.14. Szintén korán kerekedtünk fel és megnéztük Ballost – Kréta észak-keleti csücskén. Az odavezető út elég kacifántos és köves volt, kimondottan nekünk való. Viszont sok az útonálló kecske.

{joomplu:12533} {joomplu:12532}

Parkolni az út végén lehet, onnan gyalog kellett tovább menni. kb. 2 km után lent voltunk a tengernél. Fentről a kilátás fantasztikusan szép! A part hasonló mint Elafonisi de elhagyatottabb, ezért nekem jobban tetszett, de Áginak Elafonisi volt nyerőbb.

{joomplu:12531} {joomplu:12530}

2008.09.15. napközbeni pihenés után újra visszamentünk Rethymnoba sétálgatni, shoppingolni…Itt este a kis utcákban nagyon jólesik egy kis séta és egy finom vacsora.

{joomplu:12529}

2008.09.16. elhatároztuk, hogy lefényképezzük Balloson a naplementét…Kirándulásnak szép volt de napközben szerintünk szebb a hely.

{joomplu:12528}

Sajnos véget ért a nyaralásunk és este 9-kor indult a komp Pireusba. Ekkor kicsit viharos volt a tenger és eléggé hánykolódtunk… majdnem szó szerint.

2008.09.18. a kompon töltött éjszaka után egy kis kerülővel megnéztük a Korinthosi-csatornát és a Pátrai-öböl feletti hidat, majd a Meteorákat (kb. 200 km-t kerültünk, de megérte).

{joomplu:12527} {joomplu:12526}

Késő este szállást kerestünk magunknak Thessaloniki közelében. Másnap 1000 km várt ránk, de az volt az utolsó napunk.

2008.09.19. Hazafelé vettük az irányt. A szerb autópályán voltunk mikor vészesen kezdett fogyni a benzinünk. Már régen takarékon mentünk, de benzinkutat a közelben sem láttunk. Így kénytelenek voltunk lemenni a pályáról és keresni egy kutat (a pályán hazafelé irányba még kevesebb a kút). Találtunk egy eldugott kis kutat egy kutassal, de pechünkre csak eurónk volt, így sokkal többet nyúlt le rólunk és még vissza sem adott (ajánlatos inkább elegendő pénzt váltani, vagy a pálya szélén mindig tankolni). Egész nap 10-12 fokba motoroztunk hazafelé és a magyar határnál még az eső is elkapott minket… Jól átfagytunk és az előzőnap athéni 30°C-hoz képest különösen nagy volt a kontraszt.
Összességében nagyon szép, élménydús nyaralásunk volt és beleraktunk a motorba 5303 km-t. (csak a szigeten 2000 km-t mentünk)

{joomplu:12525}

Mindenkinek csak ajánlani tudjuk ezt az utat. Érdemesebb talán dátum szerint egy kicsit később indulni, (szept. vége) akkor talán már elviselhetőbb az ottani meleg. A sok látnivalónak mi csak a töredékét láttuk, ezért és a sziget hangulata miatt, szeretnénk még visszatérni.

{joomplu:12524}

Ági és Bandi