Sajnos az alapító tavaly õsszel belefáradt abba, hogy mindíg ugyanaz a néhány ember jelenik meg a találkozóikon, pedig a honlapjukra több ezren regisztrálták be magukat. Úgy döntött, hogy felfüggeszti a programokat. Még két hónap sem telt el ezután, amikor néhányan úgy döntöttek, hogy az alapítóktól függetlenül - tiszteletben tartva eddigi munkásságukat - továbbviszik az ATIC szellemét.

Andreas Lienhardt létrehozta a www.atic-meeting.org oldalt és elkezdték szervezni a túrákat. Az elsõ túrájukat a spanyolországi Tarifába szervezték, ez nekünk forintban mérve túl messze volt. A 2007-es második túra célja a szlovákiai Handlová, azaz Nyitrabánya volt. Mint a Magyar Africa Twin Klub tagjai ide már mi is bejelentkeztünk, hogy végre személyesen is megismerjük õket.

Elõtúra

A csapat által szervezett szállásra már májusban sem volt szabad hely, így mi az elõzõ hétvégén elgurultunk oda körülszaglászni.

Az M3-mas benzinkútján álldogáltunk Hosszúval, vártuk Rógert akinek reggel jutott eszébe, hogy jönni akar. Hárman indultunk észak felé. Ipolyság túlsó végén letérünk jobbra egy mellékútra, jobban szeretjük ezeket a kis forgalmú de sokkal szebb helyeket. Besztercebánya volt a következõ cél, majd ezután balra az 577-es útra kanyarodtunk. Ez egyre népszerûbb a magyar motorosok között is, a kanyarok íve pont ideális. Az út végén balra fordulunk a fõútra, majd néhány kilométer után élesen jobbra egy másik mellékútra.

Itt jól jött az ingyenes Felvidék térkép amit Toma töltött bele Zümibe a www.openmaps.eu oldalról. Egy kisebb falu után már murvás földúton haladtunk tovább, ahol érdeklõdve figyeltük Róger barátunkat, aki eddig nem nagyon merészkedett le az aszfaltról.

A pataknál kattintottunk még néhány képet, majd bekukucskálunk egy erdei útra, ami ígéretesnek tûnt.

Hazafelé az 525-ös és az 524-es utat választottuk Bélabánya felé. Selmecbányára benéztünk, megcsodáltuk az óvárost. Az út csodálatos a tájon tekereg, a kanyarok pont annyira kanyarok amennyire mi szeretjük.

Az elõzetes foglalás szerint nekünk már nem is jutott hely, de itt alig lézengenek néhányan. Mint kiderült a katasztrófális németországi idõjárás és az árvizek miatt nagyon sokan lemondták a találkozót.

Nézegettük egymás gépeit. Érdekes, hogy míg a mi motorjaink széria állapothoz nagyon közeliek, alig néhány extra vagy módosítás van rajtuk és azok is inkább a kényelem irányába mutatnak, addig az õ motorjaik eszelõsen terepesítve vannak. A végtelenségig lekönnyítve, hatalmas 53-literes üzemanyagtankok, versenymotorokból származó rugózások karbon idomok, vad fényezések. A mieinken viszont õk csodálják meg a nyergeket, amelyek Kárpit munkásságát dícsérik.

A helyi motoros túravezetõ komoly összegben jelölte meg a vezetés fejenkénti díját, ami ugyan tartalmazza az ebéd árát is, de így sokalljuk. Közösen úgy döntöttünk, hogy mi külön megyünk egy kört a környéken, mivel Hosszúék úgyis koradélután hazaindulnak és várunk még valakit. majd este találkozunk ismét a csapattal. A környéken nem nehéz szép helyeket találni, egyszerûen elindultunk a panziónktól tovább az erdei úton.

Csodás a táj, viaduktok feszülnek felettünk. Már benn jártunk a sûrûsötétnagyerdõben amikor hívott Lacibá, aki reggel indult otthonról és most ért a panzióhoz, gyorsan útba igazítottam. Neki ugyan bigje van, de ekkora túrára a vejének az Africájával jött. Bölcs gondolat ! :)

A találkozás után még majdnem egy óráig tekeregtünk a fák között mire kiérünk Nyitrabányától délre a fõútra. Itt könnyes búcsút vettünk (nem adják olcsón) Hosszútól és Moncsitól, Õk felpakoltak és haza indultak. A benzinkúton uzsonnáztunk, mi is meg a paripáink is.

Elgurultunk a szomszéd faluba is, de semmi érdekeset nem találtunk arra. A térképen már korábban kinéztem egy utat a hegyoldalban, ami ígéretesnek látszott. A panzió felé vezetõ útról a kis alagút után balra lekanyarodtunk, vagyis inkább fel a töredezett aszfalton. Csak lassan haladtunk, néha megálltunk gyönyörködni a tájban. Ahogy közeledtünk a hegy tetejéhez, egyre nehezebbé vált a kapaszkodás. Az elõzõ napi esõ nem múlt el nyomtalanul, az út kezdett járhatatlanná válni, én mentem volna még tovább, de a többiekre tekintettel visszafordultunk.

Vacsora után átmentünk a márkatársainkhoz. Nézegettük egymás képeit, kiderült,hogy mi a drága túravezetõ nélkül is sokkal szebb helyeken jártunk. Nem volt õszinte a mosolyuk.

Már korábban is javasoltam nekik, hogy a következõ találkozó legyen Magyarországon, ez tetszett is Andreas-nak, de majd Decemberben szavaznak róla. Nem mondtam neki, hogy akár velük, akár nélkülük, mi mindenképpen szervezünk egy nagy Africa Twin találkozót a 20. évforduló tiszteletére jövõ májusban. (Idõközben eldõlt, hogy a 2008 -as ATIC-Meetinget mi rendezzük, Magyarországon)

Néhány óra beszélgetés után eljött a búcsú ideje, Õk korán reggel indultak haza. Néhány sör mellett megegyeztünk abban, hogy jövõre találkozunk.

Vasárnap Selmecbánya felé indulunk haza, az 524-es utat most nem hagytuk ki, majd mellékutakon haladtunk tovább az Ipolyság felé.

A határon Kárpittal és Bandiékkal jobbra fordultunk, míg Lacibá egyenesen haza indult. Eleinte a piros vonal mellett vezetett az út Kemence felé. Innen egy nagyon szép út vezet az erdõn át, lassan haladtunk, nézelõdtünk.

Diósjenõ elõtt megálltunk a hegy tetején, megcsodáltuk a Nógrádi-medencét, majd Nógrád az útirány. Körbejártuk a várat, innen Szob és a komp volt a cél. Sajnos az árvíz miatt nem járt a komp, ezért Letkés és Párkány felé kerültünk. Itt még túlestünk egy komoly csalódáson. Az Elkaminyóban, a mufurc pincérnõ és a felejthetõ, langyos de drága vacsora nem hiányzott !

Átkeltünk a hídon, majd Esztergomban elbúcsúztunk. Bár a létszám miatt kissé csalódottak voltunk, mi legalább ott voltunk, túráztunk is és megismertük az ATIC néhány tagját személyesen!

A Magyar Africásokat Bandi + Ági, Hosszú + Moncsi, Kárpit, Lacibá' és én képviseltem.

Képek: Kállai Tibor, Hosszú, szöveg: Kállai Tibor, 2008. február