Húsvét Vasárnap

Ezen a napos napon, különös kegyetlenséggel, aljas indokból, előre kitervelt merényletem áldozata lett a csapat ! Elmentünk homokozni ! Eleinte még hagytam élni bennük a reményt, így aszfaltosnak nevezhető útakon haladtunk dél felé, ahol szebbnél-szebb falunevekkel találkoztunk ! Ilyen volt pl. Bugyi, de Szittyóürbő is megmozgatja a fantáziát. Átvágtunk a nagy magyar pusztán, szép változatos a táj... Orgoványig aszfaltozunk, innen viszont egy kisnyomtávú kisvasút (vagy fordítva?) melletti úton törünk előre. A dolog itt vált izgalmassá, ugyanis mindenhol csak homok van, ezen motorozni egy külön művészet. CsG-vel kettesben laza 60-70-es tempóval gázolunk egymásmellett, míg a többiek még lépésben ismerkednek a talajszerkezettel.

Nem is értjük miért maradnak állandóan le? Mi lazán pöfögünk félkézzel fogva a kormányt, menetközben fényképezünk, telefonálunk, Rubik-kockát rakunk ki és még hátrafelé nyilazunk is, Ők meg vergődnek a homokban mint malac a jégen ! Vagy a homokban ? Na jó, mentségnek megteszi, hogy Hosszú és Pajszer hozott utánfutót is, amivel tudvalévő, hogy nem könnyű terepezni.

Tom meg birkózik a Tehenével (vagy Tenerével?), pedig én mondtam már Neki, hogy homokba teve kell nem tehén. Bevárjuk Őket, itt a plussz súlytól ideiglenesen megszabadult tevehajcsárok önfeledt kergetőzésbe kezdenek. De az élet nem könnyű, így haladunk tovább a lenini úton, jelen esetben Kecskemét felé. Innen már csak két gázfröccs a Tanyacsárda, az ő zseniálisan megkomponált pacaljával. Pajszerék inkább a közeli nagynéni kosztját választják, míg mi véres kézitusát vívunk a frottírhernyóért. A telebendő kommandó legnagyobb ellensége következik Tatárszentgyörgy közelében: egy kvadpálya térdig érő homokkal. Itt ízelítőt kap mindenki a Dakar Rallye-k megpróbáltatásairól és mivel az AT versenyváltozatával (vagyis a versenyváltozat utcaiváltozatának versenyváltozatával) negyedszer sem nyertek e remek szerkezet ellen, s vertek meg vele sereg embert, s nyertek meg e nemes versenyt, nem jelen emberek kevesek e nemes tettre !

DE !

Mélyhomokban motorozni ezekkel a kétmázsa feletti masinákkal... Kevesek vagyunk ehhez, mint erdőtűzhöz a vizipisztoly ! Amikor a nyelvünk már leér a talajra, továbbállunk! Egy akácos úton elindulunk a lőtér felé. Az úttalan utak helyén esik meg az a csúfság, hogy a narancsos teve beleesik egy kisebb árokba ! Út híjján megyünk mindenen keresztül. Az egykori lőtér területén lehet gyakorolni a homokozást a fakultatív krosszpályán. Itt mindenki homokos lesz (az a rossz aki rosszra gondol!) ha másként nem hát a szél (vagy egy motoros) beteríti vele ! Hazafelé valami vadregényes-tekervényes mellékúton Ráckeve, majd Tököl a cél. Itt komponállunk egyet, egészen a Duna túlsó partjáig. Aztán haza...