A Balkánturiszt

(vagy, utólag akár el is nevezhetném „Albanian Baja 1000”-nek)

Kb. egy éve hallottam először erről a versenyről. Barsil beszélt róla..., de miről is van szó? Valami rally? Balázst nagyom izgatta a dolog. Látszott rajta, menni akar! Fel is dobta a hírt a zárt közösségnek. Úgy döntöttünk, elindulunk rajta! A "hármasikrek" - ez lett a neve csapatunknak. Semmit sem tudok a rallyról, tehát elkezdek szimatolni. Valami érdekes verseny, nem vészes helyszínen, sok vidámsággal, emberekkel, feladatokkal. Voltam már hasonlón Hosszú barátommal. Nagyon jól éreztem magam. Nem könnyű, sem nem nehéz. Ez azért halványan érezteti másságát, hiszen több országon keresztül megy a futam. Montenegró - innét volt a rajt, Albánia, Koszovó és Szerbián keresztül vissza Magyarországra.

Hónapokkal előtte leadunk egy nevezést - mit sem sejtve. Telnek múlnak a napok, hetek és hónapok. Elérkezik az idő. Pár nap van hatra és megyünk. Előtte van egy útbaigazítás, egy közös este, egy sörözőben. Különböző emberek vannak, mindenki vidám. Összeszokottnak látszanak. Beszédükből kiderül hamar, már komoly kilométereket mentek együtt. Grúzia, Jereván, stb. A rendezők homályosan vázoljak: némi terep is lesz. Nem izgat, nem dramatizálják. Búcsúzunk, reggel gooooooo!!! Hajnal 4:00-kor találkozom a fiukkal. Boldogság, öröm. Végre megint együtt! Autópálya, gazember hideg! -5-öt mutat a hőmérő. Az igen! Egyelőre nem fázom, de az eső ruha is felkerül hamar a rohadt hideg szél miatt.

Esőruha szélvédelemnek

Kel fel a nap, majd mindjárt meleg lesz. Na ja, max., ha a határátkelésnél felborzolják az idegeinket..., de semmi gond. Röszke kora reggel. Senki sincs. Haladunk. Tankolás, autópálya.

Lassan nekivetkőzünk

Közben, egy szarrá tört kocsi gazdája áll a roncsok mellett szomorúan. Valószínű elaludt. Letérünk az autópályáról Újvidéknél (Novi Sad). A reggeli városban komolynak tűnő káosz, ami kiderül, a későbbiekhez képest egy csendrendelet volt. Sivár környéken haladunk. Rengeteg a sír az utak mellett. Elgondolkodom, mi lehet az oka e sok halálnak? Lassan de biztosan a hegyek felé vezetjük „lovainkat”. Hosszú elől, én közepén, Brasil hátul... ez a sorrend. Szerpentin, szerpentin és szerpentin. Alakul! Jól érzem nagyon, hisz` eddig ezt tanultam. Jól is megy! Bütykös gumik vannak fent. Pontosabban TKC, elől - hátul, a beígért terepre való tekintettel. Hibátlanul tapadnak. Még sosem mentem terep gumival, csak csodáltam a tanár urat - neki hogy megy..., és láss csodát, nekem is! Jó a motorom..., jól vagyok. Kicsit idegesít, hogy most jövünk, mert nekem most van a szezon és a fejem is máshol jár(na). Minden esetre nagyon élvezem, hogy nem halálfélelem kíséri a kanyarokat. Átvágunk a hegyeken. Csodás tájakon, elképesztő a helyszín, még sosem láttam ilyet. Ha most hazafordulnék, akkor is megérte. Megállunk egy hídnál a Tara folyó felett. 300m magasan vagyunk. Brutális! Persze azonnal fotók!

Tara folyón átívelő híd

Meglepetésemre, Hosszú barátomnál is - vagy 50cm-rel - magasabb ember közeleg. Megmosolyogjuk, de csodáljuk is. Tovább. Már beesteledik mire egy újabb szerpentin orgiához érünk. Vak sötét. Jobbról szakadék, balról szikla fal. Aszfalt út, néhol alattomos murvával. Idegesít, hogy semmit sem látok. Nagy nehezen elérjük a csodás kotori öblöt, amit full sötétben tekintünk meg az üveghegy tetejéről. Ez is valami ámulatba ejtő. Még így is. Ha denevér lennek most tetszene, de így a bepárásodott szemüveggel..., hmmm. Leérünk a tengerparti útra. Hamar a szállásra érünk. A hely nagyon kellemes. Ránk is fér 890km volt a mai adag. A hely neve Sveti Stefan.

Sveti Stefan

Montenegróban vagyunk. Csak röviden: ájulás a hely. Az a szó, hogy gyönyörű, ide kevés lesz! Mindenkinek ajánlom nászútra, vagy válásra egyaránt alkalmas! Reggel korán kelünk. Megdöbbentő a látvány, ami a napkeltében fogad. Szemben a tenger - a munkahelyem volt valamikor. Imádom! Örök álom, örök drog a víz. Nem szabadulok könnyen a látványától. Komoly emlékeim vannak.

Sveti Stefan - a rajt előtt

Összegyűltek az emberek a start helyén. Főleg jeep-ekkel. A rendezők nagyon szimpatikusak és rendkívül segítőkészek. Mindenre tudják a választ. Szeretem! Ma aszfalton megyünk. (Közben, ha valami kimaradna, sajnálom, de ez egy információ háború volt, amit most kaptam). Megvannak a feladatok. Sorra érünk oda mindegyikhez. Utol érnek a jepp-ek minket. Ma 300km a táv. Vidáman indulunk, haladunk. Elérjük az Albán határt. kedves tiszt fogad, furcsán mosolyog. Az süt le az arcáról, hogy "Motorral? Ide?"

Montenegrói határátlépés

Átlépjük a határt és láss csodát, vége az útnak. Mármint az aszfaltnak. Köveken megyünk, de fogalmam sincs meddig és hova? Felérünk egy hegyi kocsmába. Üdítő, kisebb egyezkedés a helyiekkel, akik Brasilban egy cseh spiont látnak..., de hát uram ő brazil! Ahhh, mehetünk... Az út egyre nehezebb, holdbéli táj, soha senki sehol. Az út átvált brutálisba, majd megtudom itt, hogy 170 km van mára! Nem örülök. Ugyanis semmilyen tapasztalatom sincs ezen a terepen, de majd a társaim vezetnek. Így is van, bevárnak szépen.

Szerpentin a sziklába vájva

A tv-ben látott dakarosokra gondolok, de rohadt sokat... hogy is csinálják? Néha egészen jól megy. Az utolsó pillanatban aszfalt! Van Isten. Beérünk a kempingbe. Nagyon kellemes hely. Szép, tiszta, barátságos. Saját főzésű vacsoránkat költjük el, aztán sátorverés, ami komoly kuplerájjal jár. Vannak külföldi motorosok is. Barátságosak.

Főzőcske

Reggel eligazítás, rajt. Egy Shkodra nevű városban vagyunk, ahol még sosem látott káosz fogad. Teljesen ismeretlen közlekedési szituációk ezrével, akár méterenként! A pesti forgatagba tanult halfutár tapasztalatommal jól boldogulok. Pénzt váltunk. Áthaladunk ezen az elkepesztő városon. Brutális. Teljes káosz. Ez itt uraim a Balkán! Állatvasár mellett megyünk. Döbbenetes a kép. Leölt állatok maradékait kóbor kutyák tépik. A táj továbbra is fantasztikus. Újabb terepre érünk. Egyre durvább, egyre nagyobbak a kövek és egyre feljebb megyünk. Elegem van már most... de nagyon! A terep átvált sosem látottra. Leírhatatlan az út.

Kő mindenhol

Minden erőmmel kapaszkodom a motorba, ami ismét bebizonyítja: a világ legjobbja! Mindenhol felmegy, úgy mint az agyamba a vér. Felérünk egy tetőre. Kis pihenő. Előre megyek. Persze, hogy brutális esés a vége. Felállok, segítenek a barátok. Újabb rajt. Megint beszorulok a kövek és a gaz közé. Alig tudom magam kitépni. A fiúk segítenek, tanácsok, amiket megfogadok de itt már kevés lesz! Amíg volt bennem élet mentem felfele utánunk, de egyszer csak vége lett mindennek. Összeestem, nem bírom én már ezt. Öreg lettem és kész. Elfáradt a fejem és magával rántotta a testemet is. Elég volt. Orvosok segítenek, szédülök, hánynom kell, zsibbad mindenem. Nagyon szédülök. A fiúk segítenek egy kőszikla árnyékában fekszem. Pár fotó is készül a szikla kórházról.

Sziklakórház

Örök mementó lehet belőle. Gondot okozok, de nem tudok mit csinálni. Semmi sem érdekel, fekszem. Egy jepp levisz a faluba, a motoromat fogalmam sincs ki hozza. Beteg vagyok, forog a világ, nem tudom hol vagyok és mi lesz. A terepjáróval lemegyünk a szállásra. Egy kőház. Szép tiszta ágyon alszom reggelig. Másnap brutális fejfájásra kelek, hánynom kell megint. Marad a jeep. A sofőrje az egyik rendező és ahogy kiveszem, bimbódzó a kapcsolatuk. Új társa egy szimpatikus hölgy. Hallgatok, fekszem a kocsiban. A motorra nem akárki ül. Egy fiú, aki megjárta a Dakart (Perepatics Richárd)! Nem semmi! Híres lett a motorom! Előző este egy szintén motoros keveredett vele haza. Nagyon ügyes volt! Köszönöm mindkettőjüknek, nem tudom elfelejteni!

Pót pilóta az Africával

Van még motoros a mezőnyben. Egy TDM. Pilótája nem túl nagy méretű. Halántékáig ér a kormányom! Viszont nagyon ügyes, le a kalappal! Szinte mindenhol elmegy, ami gázos azt kihagyja. Megérkezünk Durres-be. Szép esős az idő, vagyis szakad egész nap, de a tengerparton vagyunk.

Összeállt a trió

A szállás profi. Nagyon várom a fiúkat. Végre megérkeznek! Este kajálás, ismerkedés. Nagyon jó hangulatú a buli. A helyieknek is elnyeri tetszését. Főleg egy rally legenda úszás bemutatója..., de nem a vízben hanem az étterem kövén! Mindenki jókedvű. Érdeklődnek rólam, aranyosak. Javulok. Másnap reggel rajt. Esik, úgy indulunk, de alább hagy. A fiúk mesélik: a táj gyönyörű de borzasztó az út. Ők bírják. Gondolkodom, hova lett az én erőm, amivel nem rég még mindent kibírtam? Nem tudom... Az út végen ketté válunk. Én betonon megyek, ők valami hegyre. Beérek - egy kis jeep segítséggel - a városba amit Berat-nak hívnak. Szép folyó, hidak, sok ember. Sétálok, keresek egy souvenir boltot. Anyukámnak veszek hűtőmágnest a gyűjteményébe. Meg is van. Iszonyatos csattanás. Ember kipattan, legyint, elhajt. Semmiség, csak egy biciklist ütött el. Szegény! Segítek, szólok a helyieknek, hogy jöjjenek. Szemben végre pecások! Nagy kapást imitálva kiabál egy bácsi, de csak elakadt. Számukra ismeretlen módszerrel kiakasztom a feltett horgot. Örül. Magyarszka? Budapest! Vigyorog. Megérkeznek a fiuk is. Este van már mire elfoglaljuk a szállásunkat, ami gyönyörű! Fa, faragott, kazettás mennyezet, gyönyörű bútorok, sehol senki.

Gyönyörű szállás

A motorokat bezargatjuk egy sikátorba, ahol folyamatosan ömlik a víz, de zárt terület. Helyi kaját rendelünk. Finom, bőséges és olcsó. Mármint nekünk. Azt mondják, itt 100EUR az három havi bére valakinek. Hmmm... királyok vagyunk. Török úriember segít mindenben. A recepciós hölgy rendkívül kedves. Angyali nyugalmat áraszt. A szállás ismét mennyei. Mindenhol, ahol megszálltunk, komoly tisztaság volt. Reggel eligazítás. Én a másik motorossal megyek. A többiek valami folyómederbe! Biztos? A rendező óva int tőle minket. Én el is hiszem. A srácok belevágnak!

20km a folyómederben

Egy darabig városok között haladunk, a szokásos állapotok uralkodnak: tehén, szembe biciklis mindenhol, körforgalomban alkalmi pihenők. Elkepesztő, ezt szokni kell! Az uralkodó hang a duda. Aki nyomja az megy! Nini, hárman ülnek egy motoron, a vezető sms-t ir éppen! Ez itt más, gyerekek! Letérünk az útról. Murva! Természetesen egyre szarabb. Egy tenyérnyi követ veszek fel, megvizsgálom. Mint a penge! Ölni lehetne vele, olyan éles. Kész csoda, hogy tudunk haladni. Az utolsó szakasz nem vészes, de nem ám..., 90km murva! Három és fél óra alatt megyünk rajta át. Alkalmi társam elhagyom, de megvárom mindig! Na persze egy kisebb folyó van előttünk. Na neee..., de nincs vissza út! A folyókban pecázni szoktam nem motorozni. Átkelek rajta, combig ér a víz és persze acél hideg. A fiú is átjön ügyesen. Tépék tovább, már amennyire tudok. A fiú megint elmarad. Útközben kaukázusi kutyák támadnak meg. Elszáguldok mellettük, kicselezem őket. Vége az útnak, aszfalt megint. Elhagyatott falukon megyünk át. Szerpentin után városka, talán Preshkopie. A sétáló utcában megtaláljuk a szállást. A helyi Ritz! Egy rendőr kaszárnya mellett. Szigorú arcok néznek rám. A tulaj is üveg arcú, semmi kifejezés. Sétálok egyet. A sok mellszobor között hatalmasodik egy más típusú ember emelvénye. Láss csodát: Törökverő Hunyadi János! Hihetetlen! Még itt is híre van! Lefoglalom a szállást, mire a fiúk megérkeznek, legyen mibe aludjanak. Melegítő is van a szobában. Lesz majd munkája, ha hazaérnek a fiúk. Estére be is futnak. Elképesztően sárosak, vizesek és hát igen kivannak..., de cudarul! Az albán hegyek foga beléjük is harapott egy jó nagyot a mai napon, de jól vannak. Hamar elmesélik mi is volt. Mindenki tiszteletet mutat irántuk, mindenki tapsol nekik. Én is. Hiányoztak, hisz nekem csak ők vannak. Jó meleg van a szobában. Ájultan alszunk. Reggel az utolsó terep! Megfogadom, bármi is legyen végigmegyek rajta. Összekapom magam!

A helyi Ritz előtt a trió

Undormány utakon de elérjük a terepet. Erőss tanár úr azt mondja: na Tibi, rajta! Ügyeskedem is. Megdicsér. A felhők fölé megyünk megint. Pihenő egy elkepesztő kilátással bíró helyen. Arra gondolok, ha itt egyszer beton út lesz, akkor ez az ország megváltozik... és nem biztos, hogy a javára.

A felhők felett, Albánia hegyei között

Jól ment a terep, de megint elfogyott a power... Ennek jeléül megint óriásit esek egy fahídon. Szemtanúim az éppen megelőzött jeep utasai. Elhűlnek. Már hallattam is: „ez itta végállomás mister Grabovski”. De nem most..., felállok. Még egy pár kilométer és vége. Fent vadi új aszfalt. Megint szakad, várunk. Az utunk átvezet Koszovóba. Sosem jártam itt. Megállunk egy piacnál enni.

Határátkelés

Hosszú úriember, meghív minket egy helyi falatozóba. Kebab, csoda gyros, cola, kávé. Finom. Gyerekeket csalok a motoromhoz. Felültetem őket. Óriási vigyor a válasz. Meg van oldva a verdák őrzése. Aranyosak nevetnek...

Helyi kebabos

A nap vége Pristinában ér minket. Óriási város. Csak rosszat hallottam róla. Mindig háború, halál. Borzasztó mi lehetett itt nem is olyan régen. Valami brutális dugóba érkezünk, de sietni kell, mert minden nap meg van adva egy határidő, amire be kell érni. A városban kaotikus állapotok uralkodnak - ami a közlekedést illeti. Olyan nyomvályúban megyünk, hogy meg kell állni, ha ki akarsz jönni belőle - olyan mély! Nem is megy benne senki, csak mi..., de haladni kell. Beérünk. Esti sétával zárjuk a napot. Mindenhol férfiak gyülekeznek. Nem érteni mi a céljuk. Minél több férfi, annál több géppisztolyos rendőr! Na menjünk aludni. Utolsó szállásunk fergeteges! A legszebb. A gazda kedves. Kisebb műszaki gondok elhárítása után elstartolunk haza, a cél fele.

Elfogyott a hátsó fékbetét

Reggel, Koszovó-i - Szereb határ. Szól a határőr, hogy az útlevelet ne mutassam, mert büdös nagy kerülővel megszívatnak minket a Szerbek! Miért? Nem értem, hallgatunk rá. Átlepünk békével. Autópálya, majdnem Belgrádnál vagyunk, az Africa megáll, mint a hal szeme! Különös. Félreállok, Balázs is, segít. Megáll egy szerb, szívesen segítene, de udvariasan megköszönjük és útjára engedjük. Hát persze, fogalmam sincs mi a gond. Hosszú is visszatért. Elektromos a gond, orvosolja. Rendkívül lazán, hisz ő csinálja motorjaink ezen részét.

Behalt az AC pumpa relé

Ölelkezés, öröm, tovább. Ismét felbukkan a tábla, ami mérhetetlen boldogságot ad az embernek. Az áll rajta: Budapest. Fantasztikus érzés! Ismét Röszke, határátlépés. Komoly dugó, de a koszovói dugó után azonnal az élre törünk. Sima úton elérjük a végcélt, Jászberényt. Már várnak. Fotók, kisebb megnyugvás. Telefon a hazaiaknak: minden OK, élünk. Díjkiosztó, előtte - végre - magyar kaja! Mondjuk, nekem rendkívül érzékeny a gyomrom, de bárhol ettem az út során, nagyon finom ételeket kaptam. Balázs és Joci barátom a megérdemelt, kőkeményen megküzdött első helyre kerültek. Jó magam második lettem, a Yamahás srác harmadik. Jómagam és mindenki fejet hajtott tudásuk, bátorságuk és kitartásuk előtt. Tiszta szívből gratulálok nekik! Hisz tudjatok: van, aki tud motorozni és van, aki nagyon szeret!!!

Díjkiosztó

A legnehezebb részeken elvéreztem, de megmondom nektek: ha ti elmentek valaha ide még egyszer, veletek tartok újra! Ez egy komoly lecke volt mindenkinek. Nekem is és a többi résztvevőnek egyaránt. Milyenek is az igazi motorosok? Mikor eljöttünk, mindenki fejet hajtott előttetek - talán engem is bele vettek. Jól esett nagyon! Köszönöm az önzetlen segítséget, a türelmeteket, a kitartásotokat.

Ui.: ez a verseny a legkeményebb volt talán életünkben. Félelmetesen szép tájakon, különleges kultúrák gyűrűjében. Egy örök lecke a természettől, hogy milyen nehéz még behódolni is, nem hogy győzni. Bátran kijelentem, ezen a futamon nálam lényegesen nagyobb tudású motorosok is fejet hajtottak volna Albánia hegyeinek. Sosem voltam ilyen tájakon, felejthetetlen élmény volt, azok társaságában akikkel, bárhová, bármikor. Örülök, hogy épségben hazaértünk. Amennyiben a jövőben valakinek túlélő kedve lenne, annak javaslom, menjen el egy Balkán Rally-ra. Sosem felejti el!

A teljes galériát ITT tudod megnézni!

A videót ITT tudod megnézni!

Gumis-Halas Tibi